A már több mint tíz éve megrendezésre kerülő épületlátogatási hétvégén az ország 165 településéről 440 helyszín jelentkezett a látogatók fogadására. 110 ezer látogató várt új ismeretet és szórakozási lehetőséget A tavalyihoz képest 30%-al több helyszínt lehetett meglátogatni és igen változatos volt a programkínálat is. Fokozta az érdeklődést az első alkalommal megrendezett "múzeumi éjszaka" is, amit közel 10 ezer érdeklődő keresett fel. Hét budapesti múzeum gazdag programot kínált mindenkinek, aki nem volt rest éjjel is talpon maradni. A Természettudományi Múzeum gyereknek és felnőttnek egyaránt tartalmas, többféle képzeletbeli "utazást" állított össze, a Műcsarnok űroperát mutatott be, a Rendőrség-történeti Múzeum többek között filmet vetített és lézerpisztoly lövészetet rendezett.
A fővárosi helyszínek közül továbbra is a Magyar Nemzeti Bank, az Országos Levéltár és a Belügyminisztérium épülete volt a leglátogatottabb. Érdekesség, hogy egy amerikai magyar csoport külön erre az alkalomra utazott Magyarországra.Különlegesség volt a soproni Storno család műtermének, a budapesti Műszaki Múzeum gazdag tárgyemlékeinek bemutatása. Az ózdi Olvasó Egyleti Székház, amelyet az egykori Rimamurány Salgótarján Rt. építtetett - akárcsak az előző két helyszín - csak ezen a hétvégén volt látogatható. Régi mesterségek és szerszámaik voltak megtekinthetők a budapesti Zugligeti kemping területén található kiállításon. Baranya megyében, Ófalun a fazekasság rejtelmeibe lehetett bepillantani. Mezőkövesden gépmúzeum várta a technikatörténet iránt érdeklődőket. A dorozsmai szélmalom is megtekinthető volt és az 1m2 alapterületű kútmúzeum Orosházán sem szokványos bemutató hely.
Nagy sikerük volt az interaktív programoknak is és sok helyen versenyezni lehetett, hogy ki jegyzett meg több tudnivalót a meglátogatott helyszínről. Természetesen a Kossuth évforduló is sok helyen vonzotta a vendégeket, de jelentős számú látogató kereste fel a nemzetiségi emlékhelyeket is. A régészeti feltárások (Heves megye, Ludas-Varjú dűlői régészeti ásatás), bemutatók (a nyíregyházi Jósa András Múzeum restaurátor műhelyének nyílt napja) is a két nap különlegességeihez tartoztak.
Sportprogram és természetjárás szintén gazdagította a választékot. A Budapesten már hagyományosnak számító, a XXII., valamint a XII. kerületi helytörténeti kör lelkes vezetői által szervezett séta mellett (7000! fő) egy-egy településen több helyszín is megtekinthető volt. Például a Hajdú-Bihar megyei Létavértesen (9 helyszín, 1000 fő) és Álmosdon, a Nógrád megyei Bátonterenyén (4 helyszín, 170 fő), vagy a Pest megyei Gödöllőn (7 helyszín).
Csenger (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) testvérvárosába, Felsőújfaluba (Negresti Oas, Románia) volt szervezett út, a szlovákiái Komáromban négy helyszín várta a magyarországi látogatókat, a szombathelyi szervezők őrségi történelmi és néprajzi emlékhelyek felkeresése során Szlovéniába is átrándultak. Ez utóbbi három program jelzi, hogy van igény a határon túli látnivalók megismerésére is.
Ebben az évben először nyílt lehetőség arra, hogy a már jól ismert és sok helyen hozzáférhető Pesti Est különszámot, programfüzetként jelentessünk meg. A korábbi évekhez képest idén a tájékoztatás is részletesebb lett, mert nemcsak a látogatható épületek listáját és a látogatási időt adtuk meg, hanem azt is jeleztük, hogy mely helyszínek tudnak mozgássérülteket fogadni, hol várható információ akár vezetés, akár nyomtatott formában. A füzetben az épületek, valamint a programok rövid leírása is olvasható volt.




