név jelszó
»KÖN 2003: ZSOLNAY HÁZDÍSZNÉZŐ

A Zsolnay évforduló jegyében megrendezett Kulturális Örökség Napjain 165 településen 356 épület és helyszín, valamint 27 sétaútvonal 150 ezer látogatót vonzott. Ez a kiemelkedő siker nagyban köszönhető volt a média segítőkészségének, a Pesti Est különszámnak, a Magyar Rádió tematikus napjának a Magyar Televízió "Unokáink is látni fogják" című műsorának, valamint a különböző heti, napi és szakmai lapoknak.

A központi téma választásával minden évben célunk, hogy kapcsolódva országos léptékű évfordulóhoz vagy ünnepségsorozathoz erősítsük egymás hatását. A Zsolnay Örökségkezelő Kht. két évre szóló programot tervezett a világhírű "fazekasmester" Zsolnay Vilmos születésének 175. és a Zsolnay gyár alapításának 15. évfordulója alkalmából. Kézenfekvő volt, hogy az ez évi Kulturális Örökség Napjai a századforduló építészetével, illetve a Zsolnay épületdíszekkel foglalkozzon.

A helyszínekre küldött Felhívásnak külön marketing terve volt azzal a céllal, hogy az ország különböző pontjait azonos intenzitással vonjuk bele a programba. Ez a tény hozta magával a sétaútvonalak kialakulását, melyek úgy véljük a későbbiekben is hasznára lehetnek egy-egy településnek (pl. az országos megnyitó helyszínén Pécsett hat tematikus sétaútvonal alakult ki, amelyek azóta, az eseményeket követően is, önálló turisztikai programként szerepelnek).

Az országos megnyitó ünnepség jelentősége erősítette a Zsolnay gyár saját értéktudatát. A főváros mellett kisebb települések is kialakították a maguk értékőrző útvonalait. Terényben (Pest megye) maga a polgármester kalauzolta az odalátogatókat, bemutatva az ország egyetlen orsósmagnó múzeumát és a szoborparkot, valamint az 1920-as évekből származó szőlősort. Várpalotán (Veszprém megye) gyertyafényes sétára invitálták a látogatókat a Thury várba. A Hajdú- Bihar megyei Létavértesen tíz jelentős épület adta az indokát annak, hogy érdemes felkeresni ezt a távoli várost.

Budapesten neves helytörténészek, művészettörténészek, építészek vezetésével indultak a csoportok a Budai Vár, a Tabán, a Bartók Béla út, a budai és pesti műegyetemi épületek, az Erzsébetváros, az Andrássy út, a Józsefváros, Zugló és a Svábhegy-Svábfalu megtekintésére, értékeinek felfedezésére. (A részletes útvonalak és a vezetések gyakoriságát is közölte a Pesti Est.)

A 2002. év sikeréből kiindulva négy múzeum jelentkezett a szombat éjszakai nyitva tartásra. Úgy érezzük, hogy ez az alkalom is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon is magától értetődővé váljon a múzeumok meghosszabbított, illetve éjszakai nyitva tartása.

Az Európa Tanács egyik legfontosabb ajánlása az országhatárok átlépése. A Magyarországról érkező látogatókat Burgenlandban (Ausztria) Máriafalva, Romániában Marosvásárhely, Szlovákiában pedig Andód, Csúz, Deáki, Szimő és Révkomárom fogadta.

A Budai Vár sétaútvonalának fontos állomása volt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Örökség Galériájában rendezett "150 év - 150 műtárgy" (válogatás a magyarországi magángyűjtemények védett Zsolnay-kerámiáiból) című kiállítás.