név jelszó
»KÖN 2006: A fél(t)múlt építészete - A szocreál építészete Magyarországon (1945-1959)

Ennek a korszaknak a középpontba emelésével kívántunk adózni az 1956-os forradalom 50. évfordulójának, melyet januártól kezdve az év végéig emlékév keretében ünnepelt az ország. A szeptemberi épületlátogató fesztivál valóságos idoutazást nyújtott a látogatóknak a szocializmus városépítészetének és iparának olyan fellegváraiba, mint Ózd, Miskolc, Diósgyőr, Komló, Salgótarján, Dunaújváros. Komoly tartalmi segítséget kaptunk az 56-os Intézettől, a Történelemtanárok Egyesületétől, és a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszékétől.

Ebben az évben nyitotta meg először kapuit a Radioaktív Hulladékkezelő Pakson, a Budapesti Oktatóreaktor a KFKI épületében és a BME Oktatóreaktora. Érdekes látogatást lehetett tenni az l951-ben alapított Fejér-megyei Beloiannisz községbe, amelyet a hazánkba érkezett görög háborús menekültek elhelyezésére hoztak létre, így volt látható hogyan sorjáznak egymás mellett a görög települési hagyományokat felidéző palatetős házak és a szocreál közintézmények.

Hosszú sorok kígyóztak a Várbéli Sziklakórház előtt, mely a II. világháborúban szükségkórházként, a hatvanas évekig stratégiai kórházként, majd polgári védelmi létesítményként működött, és mind a mai napig csak rendkívül ritkán, kizárólag vezetéssel látogatható.

Az 1945 utáni városi kultúráról volt többnapos előadássorozat a Magyar Elektrotechnikai Múzeumban a lakótelepek világától, az első magyar aranylemezen át (Aradszky László) a presszók világáig. Újdonság volt 2006-ban a kastélyszállók csatlakozása a programhoz, ami alapja lehet a jövőben kialakuló ún. kastélyutak megteremtésének. Színfoltja volt az eseménynek a víztornyok bemutatkozása szerte az országban. Eddig is észleltük a műszaki - közlekedési és technikai emlékek iránti kiemelkedő érdeklődést, de ez az év mindent felülmúlt. Természetesen a központi téma mellett évente visszatérnek a nagysikerű épületek, mint a Fővárosi Levéltár, a Sándor-palota, az Önkormányzati és Településfejlesztési Minisztérium, a komáromi erőd, a fertődi Esterházy-kastély.

Évről-évre változnak a határátlépés helyszínei, 2006-ban többek között az ausztriai Fraknó vára, a szlovákiai Borsiban a II. Rákóczi Ferenc-kastély, Romániából a lövétei tájház, Szerbiából a Régi Mesterségek Háza (Zenta), Lengyelországból pedig Stary Sacz klarissza kolostor csatlakozott a mi programunkhoz. A központi témához kapcsolódva rendezte meg hivatalunk saját székházában, az Örökség Galériában a Fél(t)múlt építészete című kiállítást a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből Prakfalvi Endre és Fehérvári Zoltán rendezésében. Dévényi Tamás látványterve a Bauland Kft. által gyártott EPS falazóanyag felhasználásával készült az 1945-59 közötti időszak magyarországi építészetének bemutatására. Ugyancsak a központi témához kapcsolódott a Fél(t)múlt - A szocialista realizmus építészeti, társadalomtörténeti és vizuális antropológiai aspektusai című konferencia a Miskolci Egyetemen. Stílszerűen az országos megnyitó ünnepséget a szocialista-realizmus emblematikus épületében, a Budapesti Műszaki Egyetem R. épületében tartottuk, melyet követő napon megnyílt 450 épület és elindult 75 séta az ország határain innen és túl.