név jelszó
» Budapesti Helyszínek és Programok


» BUDAPEST, I.
Vízivárosi Szent Anna templom
BUDAPEST, I. Batthyány tér 7.
SZAKRÁLIS TEREK, TEMPLOMOK ÉJSZAKÁJA
A budai Viziváros főterét, a Batthyány teret két templom keretezi. A Szent Anna templom a városrész plébániatemplomának készült 1740 és 1762 között. A kb. 30 perces vezetés 20.50-kor indul.
A helyszín csak az első napon, szombaton 18-24-ig várja az érdeklődőket!
Séta
A ferencesek kertjétől a Marczibányi-menházig
Séta a Szent Anna templom elől a Szent Ferenc Sebei templomba.
Séta indulási ideje: 18-án 18.30
Séta indulási helye: Szent Anna templom
Tervezett időtartam: 30 perc
Vezető: dr. Koltai András
Hubay Jenő Zeneterem - Hotel Victoria Szálloda
BUDAPEST, I. Bem rakpart 11.
KASTÉLYOK, VÁRAK, KÚRIÁK, PALOTÁK
A világhírű hegedűművész, a magyar hegedűiskola megalapítója palotája állt itt, 1898-ban készült el az épület. Az első emeleten alakították ki a híres Fehér Zeneszalont, amely egészen 1937-ig a művész haláláig volt világhírű művészek fellépő helye, és a művészetszerető polgárok találkozóhelye. Vasárnap délutánonként tartotta itt a Hubay házaspár zenedélutánjait, amelyeket a Magyar Rádió közvetített országszerte. Róth Miksa eredeti üvegablakai díszítik a termet, és faragott lépcsősoron közelíthető meg. Minden egész órakor vezetés indul.
A helyszín csak az első napon, szombaton 11-18-ig várja az érdeklődőket!
Rendezvény
Zenedélután a Hubay Teremben
koncert, előadás
Gombos László zenetörténész előadása az Erkel és a Hubay család kapcsolatáról, Herencsár Viktória cimbalom művésznő közreműködésével.
Rendezvény helye: Hubay Jenő Zeneterem
Rendezvény időpontja: 18-án 16 óra
Magyar Országos Levéltár
BUDAPEST, I. Bécsi kapu tér 2-4.
CSAK A KÖN IDEJÉN LÁTOGATHATÓ ÉPÜLETEK, KÖZINTÉZMÉNYEK, HIVATALOK
Magyar Országos LevéltárA Magyar Országos Levéltár 1923-ban épült Pecz Samu tervei alapján. Az épületet a pécsi Zsolnay Gyár díszes kerámiái, Róth Miksa eredeti festett ólomüveges ablakai és Dudits Andor seccoi díszítik. Az épület Magyarország első levéltári célra épített épülete, mely az ország ezer éves történelmének alapdokumentumait őrzi. Az Ország Levéltára az államhatalom, jogszolgáltatás, központi kormányszervek, jelentős iparvállalatok, egyesületek, testületek, és a történelemben kiemelkedő családok iratait őrzi. A vezetés mellett mindkét napon folyamatos gyerekprogram várja az érdeklődőket.
A helyszín szombaton 10-17-ig és vasárnap 10-17-ig várja az érdeklődőket!
Rendezvény
Levéltári Vízjeltitkok
kiállítás
Az első magyarországi vízjeles papíroklevél kibocsátásának 700. évfordulójára rendezett Levéltári Vízjeltitkok kiállítás áttekintést ad az elmúlt századok papír- és vízjelkincséről. Magyar uralkodók és fejedelmek papíroklevelei, a Magyar Kamarai Levéltár vízjeles okiratai, XVIII. századi papír- és vízjelritkaságok, a papírmalmokkal kapcsolatos rendeletek és ügyiratok, jellegzetes XIX. és XX. századi vízjelek gyönyörködtetik a látogatókat.
Rendezvény helye: Magyar Országos Levéltár
Rendezvény időpontja: mindkét nap
Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, Hagyományok Háza, Budai Vigadó
BUDAPEST, I. Corvin tér 8.
KULTÚRHÁZAK ÉJJEL NAPPAL
Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, Hagyományok Háza, Budai VigadóA Budai Vigadó monumentális, kétemeletes, timpanonos, belsőudvaros neoreneszánsz-eklektikus középület, szobordíszekkel és díszlépcsőházzal. A Corvin tér és az Iskola utca között fekvő épület. A XIX. század végén a székesfőváros a pesti után Budán is Vigadó épületet kívánt építtetni. A tervezési pályázat egyik nyertese Kallina Mór lett. Ő fogott össze a szakmai társsal, Árkay Aladárral 1896-ban. Az építkezés 1897 és 1899 között le is zajlott, a kivitelezés Hauszmann Sándor nevéhez kötődik. Eleinte főleg koncertteremként működött, a két világháború között a budai polgárok és egyesületeik gyűltek itt össze. A második világháborúban az épület megsérült, de megmaradt. Az ötvenes évektől kezdve napjainkban is a magyar néprajz és néptánc otthona is. A felújítás a második világháborús sérülések előtti állapotot kívánta helyreállítani, pótolva az évtizedeken át hiányzó szobrokat, címereket, homlokzati díszeket. A belső terek részben már értéküket vesztették - sok a" rémszoci" toldozgatás-foltozgatás, de így is megmaradt az impozáns előcsarnok, az annak felső szintjéről induló nagy lépcsőház és a díszterem. A 2006-07-ben felújított épület a Hagyományok Házának és a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátusnak ad otthont.
A helyszín szombaton 10-18-ig és vasárnap 10-18-ig várja az érdeklődőket!
Rendezvény
Egy század felemelő változásai
előadás
Az Antrop-Art Egyesület kapcsolódni kíván az országos KÖN programhoz, ezért 2010. szeptember 17-én pénteken 10 órakor konferenciát szervez a Magyar Művelődési Intézetben. A konferencia célja, hogy a századfordulón és az azt követő időszakban bekövetkező változások hogyan hatottak a különféle tudományokra és ezen a horizonton keresztül hogyan érvényesültek a mindennapi élet területén. Az előadók között szerepel történész, etnológus, zenetudós, cserkész, pszichiáter és kulturális antropológus.
Rendezvény helye: Magyar Művelődési Intézet aula terem
Rendezvény időpontja: 17-én 10 óra
Rendezvény
Hagyomány és képzőművészet
előadás, kiállítás, kiállításmegnyitó
Az épület bemutatásának időpontjai: 10, 14, 17 óra. Vezeti: Déry Attila és Nagy Csaba építészek. A Budai Vigadó épülete és a benne működő Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) valamint a Hagyományok Háza (HH) tevékenységének bemutatása. Interaktív vizuális játékok. A Budai Vigadó - képzőművész szemmel c. alkotóművészeti pályázat kiállítása. Galloway fotókiállítás - Dennis Galloway 1920-30-as években készült fotói Erdélyről. Magyar Népi Iparművészeti Múzeum kiállításai: "Hozzon magával egy tárgyat". A kiállítások megtekinthetők: 10-18 óráig. Egész nap kiadványok és kézműves tárgyak vására, játék, tárlatvezetés (igény szerint). 15 óra Mesemondás a Közösségi teremben. 16 óra Magyar Népi Iparművészeti Múzeum (Budapest I., Szilágyi Dezső tér 6.) tárlatvezetés, Bóvli vagy művészet? - meghívott előadók a népi iparművészeti zsűrizés folyamatáról, szempontjairól. "Hozzon magával egy tárgyat" - otthonról hozott "népművészeti" tárgyak értékelése, játék: kvíz, Fedezze fel a kiállítást egyénileg! Előadások, egyéb programok 18-án: A CSIMOTA Könyvkiadó foglalkozásai gyermekeknek egész nap: hozott fényképpel önarcképkészítés montázs technikával, CSIMOTA képzőművészeti könyvek bemutatása és árusítása, Papírmesék a fadobozból 10.30 és 16.30 órakor. 11 óra A Budai Vigadó - képzőművész szemmel c. alkotóművészeti pályázat kiállítás megnyitója Megnyitja: Pilaszanovich Irén művészettörténész, megtekinthető mindkét nap 10 órától 18 óráig. 15 óra Valóság és absztrakció - Stúdió terem, Képzőművészeti szabadegyetem - bemutatóval. Előadó: Bálványos Huba grafikusművész. 19-én 10 -15 óráig Nyilvános projekt festmény - Szabó Ervin terem. A kép az előzetesen bejelentkezett képzőművészeti közösségek által készül. Összeállítás időpontja: 15 óra, közönségszavazással, díjazással egybekötve. 11 óra Valóság és absztrakció - Stúdió terem, Képzőművészeti szabadegyetem - bemutatóval, Előadó: Bálványos Huba grafikusművész. 15 óra Konvenciók a képzőművészetben - Stúdió terem, Képzőművészeti szabadegyetem - bemutatóval Előadó: Dóri Éva képzőművészeti referens, MMIKL
Rendezvény helye: Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus , Hagyományok Háza , Budai Vigadó
Rendezvény időpontja: mindkét nap
Budavári De la Motte-Beer palota
BUDAPEST, I. Dísz tér 15.
CSAK A KÖN IDEJÉN LÁTOGATHATÓ ÉPÜLETEK, KASTÉLYOK, VÁRAK, KÚRIÁK, PALOTÁK
A budai várban, a Dísz téren található a középkori alapokon álló De la Motte palota, amelynek emeleti egymásba nyíló szobasorának falain csodálatos, 1760-1790-ből származó barokk-rokokó és kora-klasszicista díszítőfestés tekinthető meg. Vezetett csoportok indulnak minden egész órában, az utolsó csoport 17 órakor indul.
A helyszín csak a második napon, vasárnap 10-18-ig várja az érdeklődőket!
Francia Intézet
BUDAPEST, I. Fő u. 11.
KÖZINTÉZMÉNYEK, HIVATALOK
A látogatók megtekinthetik a 43.000 dokumentumot őrző Médiatárat, a 200 férőhelyes Színháztermet, külön kérésre a csodálatos panorámájú igazgatói irodát is, valamint Ludovic Thiriez francia képzőművész Munkavonal kiállítását. A művész különleges előadással készül az alkalomra.
A helyszín csak az első napon, szombaton 10-18-ig várja az érdeklődőket!
Szent Ferenc Sebei templom
BUDAPEST, I. Fő u. 43.
SZAKRÁLIS TEREK, TEMPLOMOK ÉJSZAKÁJA
A budai Víziváros főterét, a Batthyány teret két templom keretezi. A Szent Anna templom, és a tér túlsó oldalán a horvát (bosnyák) ferencesek által 1686-ban Szent Ferenc Sebei tiszteletére emelt templom, amely mai alakját 1731 és 1741 között nyerte el. 17 és 18 órakor szentmise.
A helyszín csak az első napon, szombaton 18-24-ig várja az érdeklődőket!
Rendezvény
Mise felfogás a barokkban és annak építészeti megtestesülése
előadás
P Harrai Levente SJ előadása és vezetése.
Rendezvény helye: Szent Ferenc Sebei templom
Rendezvény időpontja: 18-án 20.20 óra
Rendezvény
Musica sanctorum: Szent Anna és Szent Erzsébet Szent Ferencnél
koncert
Félórás minikoncertek. Résztvevő művészek: Oppitz Berthold, Balasi Barnabás, Amirás Árpád, Lengyel Zoltán, P Harrai Levente SJ, Fenyvesi Attila és mások. Orgona, hegedű és ének: Bach D-moll toccataja, Vitali Chaconne-ja, Ave Maria, Kreisler: Preludium, Widor: Toccata (Oppitz Berthold és zenésztársai).
Rendezvény helye: Szent Ferenc Sebei templom
Rendezvény időpontja: 18-án 18 óra
Városháza - Budavári Önkormányzat Polgármesteri Hivatal épülete
BUDAPEST, I. Kapisztrán tér 1.
A FELEMELŐ SZÁZAD, CSAK A KÖN IDEJÉN LÁTOGATHATÓ ÉPÜLETEK, KÖZINTÉZMÉNYEK, HIVATALOK
Az 1834-ben eredetileg bérháznak épült klasszicista épület több mint 150 évig adott helyet az Állami Nyomdának. Ma az épület az egyik legszebb budapesti városháza, amely számtalan, máshol nem látható érdekességet, szépséget rejt. Az aula hatalmas allegorikus kőszobrai mellett gyönyörű Benczúr Gyula-festmények és korabeli bútortok várják az érdeklődőket, akik egyúttal megismerkedhetnek a Budavári Önkormányzat működésével, megnézhetik a tanácstermet, néhány irodát és a polgármesteri tárgyalót is. Az épületet bemutató séta 30 percenként indul.
A helyszín szombaton 9-13-ig és vasárnap 9-13-ig várja az érdeklődőket!
Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum
BUDAPEST, I. Kapisztrán tér 2-4.
A FELEMELŐ SZÁZAD, MÚZEUMOK, GALÉRIÁK, KIÁLLÍTÓHELYEK, KÖNYVTÁRAK
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum épületében elhelyezett Hadtörténeti Múzeum, Hadtörténeti Intézet, Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár, a Hadtudományi Könyvtár a budai Várnegyed északnyugati sarkán található. Az objektum mai képét a XIX. század utolsó harmadában alakították ki. Az épületnek a városképben betöltött hangsúlyos mivoltát még inkább kiemeli a nyugati és északi bástyasétány találkozópontján látható nagy rondella a hozzá csatlakozó falakkal és a Múzeum tüzérségi gyűjteményéhez tartozó történelmi ágyúparkkal. Ennek az épületegyüttesnek és közvetlen környezetének bemutatása szerepel programunkban. A sétát követően A felemelő század - A "nemzeti styl"-hez kapcsolódó rendezvényünk keretében a XIX. és XX. századi kézi tűzfegyverek bemutatójára is sor kerül.
A helyszín szombaton 10.30-13-ig és vasárnap 10.30-13-ig várja az érdeklődőket!
Rendezvény
Fegyverbemutató
előadás
A felemelő század - A "nemzeti styl" tematikához kapcsolódva, fegyverbemutató keretében ismerkedhetnek meg a kedves érdeklődők mindazokkal a kézi tűzfegyverekkel, amelyek forradalmasították a XIX. és XX. század hadviselési szokásait, harceljárásait, fényt derítünk a huzagolás elvének és gyakorlatának jelentőségére, és megtudhatják, hogy van-e a tűzfegyvereknek "ujjlenyomata"?
Rendezvény helye: Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum - díszterem
Rendezvény időpontja: mindkét nap 12-13-ig
Séta
Hadtörténeti séta
Útvonal: Kapisztrán tér, Országház u., Anjou bástya, Esztergomi rondella, Tóth Árpád sétány, HM-HIM díszudvar, HM HIM márvány terem
Séta indulási ideje: mindkét nap 10.30
Séta indulási helye: HM-HIM Tóth Árpád sétány bejárata elől - 1014 Budapest, Tóth Árpád sétány 40.
Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébánia
BUDAPEST, I. Mészáros u. 1.
SZAKRÁLIS TEREK, TEMPLOMOK ÉJSZAKÁJA, SZAKRÁLIS MŰVÉSZETEK HETE
Krisztinavárosi Havas Boldogasszony PlébániaA templom helyén az 1700-as évek elején fa kápolna volt, a Vérehullató Szüzanya kegyképpel. A kápolna leégett, de a kegykép megmaradt. Helyére kőkápolna, majd templom épült, ami 1940-ben nyerte el mai alakját. A kegykép ma is látható, a templom zarándokhely, mert sok imameghallgatás történt. A templomban kötött házasságot gróf Széchenyi István Seilern Crescence grófnővel.
A helyszín szombaton 17.30-22-ig és vasárnap 7-20-ig várja az érdeklődőket!
Rendezvény
Megemlékezés Széchenyi Istvánról
előadás
18-án 18.30: Szentmise azokért a hazafiakért, akik sokat tettek a hazáért. 19.10: Koszorúzás Széchenyi István emléktáblájánál a templom előterében közelgő születésnapja alkalmából (1791. szept. 21.). 19.30: Széchenyi István üzenete a mának, dr. Cserháti László - a Széchenyi Társaság alelnöke előadása, 21:00 Taize-i imaóra.
Rendezvény helye: Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébánia
Rendezvény időpontja: 18-án
Magyar Távirati Iroda székház
BUDAPEST, I. Naphegy tér 8.
KÖZINTÉZMÉNYEK, HIVATALOK, XX-XXI. SZÁZADI ÉPÜLET
Magyar Távirati Iroda székházKíváncsi a Nemzeti Hírügynökség működésére? Kerüljön testközelbe a hírek világával! Idén újra, csupán két napra megnyitjuk a nagyközönség előtt az MTI kapuit. Látogasson el szerkesztőségeinkbe, nézze meg híres fotóarchívumunkat, vegyen részt érdekes programjainkon és vessen egy pillantást a városra lenyűgöző tetőteraszunkról. A vezetett séta indulási helye: MTI székház földszint, 10-15 fős csoportokban 10-15 percenként. Az utolsó indulás 18-án 17.30, 19-én 16.30 órakor. Útvonal: Elnökség - Fotóarchívum - Hírforgalom - Newsroom. Időtartama: kb. 25 perc.
A helyszín szombaton 10-18-ig és vasárnap 10-17-ig várja az érdeklődőket!
Rendezvény
Fotókiállítás, koncert, hangulat-fotóműterem
koncert, kiállítás
Kiállítás régi fényképezőgépekből és Várkonyi László portréfotóiból.
Rendezvény helye: MTI székház
Rendezvény időpontja: szombaton 10-18 óráig, vasárnap 10-17 óráig
Sándor Palota - Köztársasági Elnöki Hivatal
BUDAPEST, I. Szent György tér 1.
CSAK A KÖN IDEJÉN LÁTOGATHATÓ ÉPÜLETEK, KÖZINTÉZMÉNYEK, HIVATALOK
1806-ban klasszicista stílusban épült az egykori miniszterelnöki palota. A Sándor palota ma a Köztársasági Elnöki Hivatalnak ad otthont. Az épületben a nyugati bejárattól a Körszalon - Gobelin terem - Mária Terézia Szalon - Tükörterem - Miniszteri váró útvonal járható be, valamint a teraszról gyönyörködni lehet a páratlan kilátásban.
A helyszín szombaton 13-18-ig és vasárnap 9-13-ig várja az érdeklődőket!