|
|
» PÉCS 2010
Pécs, Dóm tér 
RÉGÉSZETI LELŐHELYEK
1367-ben Nagy Lajos király alapította az első magyar egyetemet Pécsett. Fenntartója Vilmos pécsi püspök volt. Az egyetemtörténeti kutatás régésze kereste az egyetem romjait-helyét. Az 1980-as évek régészeti kutatása a Püspökvárban, a Székesegyház mögött találta meg, és tárta fel az épületet. Megkezdődtek a feltárt maradványok műemléki helyreállításai. A középkori egyetem 35 méter hosszú és 10 méter széles volt. 18-án 10 órakor kezdődik Buzás Gergely művészettörténész, dr. Sándor Mária régész és Schőnerné Pusztai Ilona építész vezetése és ismertetése a Dóm téren, a Székesegyház nyugati bejáratától. A helyszín csak az első napon, szombaton 10-14-ig várja az érdeklődőket!
Pécs, Ifjúság útja 8. 
SZAKRÁLIS TEREK, TEMPLOMOK ÉJSZAKÁJA
A Jézus Szíve templomként is ismert Pius templom 1927-1930 között épült Fábián Gáspár tervei alapján. Pécs modern kori templomainak egyik legszebb képviselője. A kéttornyú templom jelentős épületként emelkedik ki az előtte húzódó utca fái és épületei közül. Falai belül fehér színűek, így monumentális térhatást biztosítanak. Az oltárt többszínű márványlapok díszítik, a Jézus-szobor carrarai fehér márványból készült. A helyszín csak az első napon, szombaton 20-21-ig várja az érdeklődőket! Templomi koncert 
koncert
Műsoron: J.S. Bach: d-moll tokkáta és fúga (BWV 565),
J.S. Bach: Bist du bei mir (BWV 508),
J.S. Bach: Agnus Dei (BWV 232, No.23.),
J.G. Walther: h-moll concerto,
P. Mascagni: Ave Maria,
G.F. Händel: Dignare Domine,
F. Mendelssohn: c-moll szonáta,
A. Stradella: Piéta Signore,
C.M. Widor: 6. orgonaszimfónia - IV - Cantabile,
C.M. Widor: 6. orgonaszimfónia - V - Final.
Fellépők: Rózsa Bernadett, Arany-Páva díjas énekes és Balatoni Sándor orgonaművész.
Rendezvény helye: Pius templom
Rendezvény időpontja: 18-án 20 óra
Pécs, József Attila u. 10. 
KULTÚRHÁZAK ÉJJEL NAPPAL
 A Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ épülete 1954-ben került átadásra. A neoklasszicista stílusban épült házat a pécsi születésű Nendtvich Andor tervezte. A ház a szocreál egyik legreprezentatívabb épülete Pécsett. A Központ megyei közművelődési és turisztikai szaktanácsadói feladatokat lát el. Szakmai továbbképzések, fórumok, nagyrendezvények, fesztiválok szervezésével foglalkozik, segíti Baranya megye települési önkormányzatainak kulturális munkáját, a helyi társadalom, különböző közművelődési, turisztikai és közösségi szerveződéseit. A helyszín csak az első napon, szombaton 14-24-ig várja az érdeklődőket! Mesélő képek 
koncert, előadás, kiállítás
A rendezvény idén része a Magyarok I. Kulturális Világfesztiváljának is, melynek keretében megidézzük a modern magyar festészetet elindító mozgalom, a Nagybányai Művésztelepet munkásságát. Előadást hallhatunk a festőiskola múltjáról és jelenéről. A Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódó programsorozatban 16 órától sötétedésig határon túli és baranyai képzőművész hallgatók interaktív képzőművészeti foglalkozásokkal várják az érdeklődőket. 18 órától kiállítás, jazz és világzenei koncertek alkotják a Kultúrházak éjjel-nappal programját.
Rendezvény helye: Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ
Rendezvény időpontja: 18-án
Pécs, Pázmány u. 4. 
IPARI, MŰSZAKI, KÖZLEKEDÉSI ÉPÜLETEK, TERMÉSZETI ÉRTÉKEK, TEMETŐK, PARKOK
Intézetünk fajtagyűjteménye a világ hatodik legnagyobb szőlőgénbankja. Rendszerezett kiültetésben találhatók itt meg a hazai és a világ csemegeszőlőfajtái, vörösborszőlőfajtái, rezisztens fajták, alanyok, Vitis fajok, régi magyar fajták. Intézetünk pincéje közel 300 éves, téglaboltozatos, többágú, közel 5000 hl. befogadóképességű. A kísérleti fehér és vörös tételek üvegballonos tételeinek száma majdnem 1000.
8-10 fős csoportokkal folyamatosan bejárjuk a fajtagyűjteményt, majd a pincét, 1-2 kísérleti borminta megkóstolására is van lehetőség. A helyszín csak az első napon, szombaton 9-15-ig várja az érdeklődőket!
Pécs, Szent Bertalan út 10. 
SZAKRÁLIS TEREK, TEMPLOMOK ÉJSZAKÁJA, SZAKRÁLIS MŰVÉSZETEK HETE
 A Bertalan-hegyen álló kápolnát 1749-ben építették egy ott lakó remete kezdeményezésére. Régen híres búcsújáró hely volt. A kápolnához sokan elzarándokoltak a közeli falvakból Bertalan napján. (A horvátok barolovo néven tartották számon az ünnepet.). Napjainkban Gyükés lakói gondozzák a kápolnát.
Kiállítás: A máriagyüdi kegytemplom emlékképeinek kiállítása, botveret kiállítás a történelmi Magyarország zarándokhelyeiről. A helyszín szombaton 10-20-ig és vasárnap 10-20-ig várja az érdeklődőket!
Pécs, Szent Bertalan út 7. 
KULTÚRHÁZAK ÉJJEL NAPPAL
A Nagyezerjófű-kert évek óta e program része. Ez egy nyitott kert, ahol az év minden napján van virágzó virág. A kertet és a házat saját kezűleg építettük, amely példa arra, hogy hogyan lehet pinceházból lakható otthont készíteni. A környezetünk kialakítására pedig igényesek vagyunk és hobbink a virág! A helyszín szombaton 9-20-ig és vasárnap 9-21-ig várja az érdeklődőket!
Pécs, Szent István tér
MÚZEUMOK, GALÉRIÁK, KIÁLLÍTÓHELYEK, KÖNYVTÁRAK, RÉGÉSZETI LELŐHELYEK
A Cella Septichora Látogatóközpont a Kulturális Örökség Napjai alatt kedvezményes belépőjegy árakkal várja vendégeit. Kedvezményes belépő felnőtteknek: 600 Ft/fő, diákoknak, nyugdíjasoknak 400 Ft/fő. Az Ókeresztény Mauzóleum és az Apáca utca sírépítményeinek belépőjegy ára felnőtteknek: 300 Ft/fő, diákoknak, nyugdíjasoknak 150Ft/fő. A helyszín szombaton 10-19.30-ig és vasárnap 10-18.30-ig várja az érdeklődőket!
Pécs, Széchenyi tér 1. 
KÖZINTÉZMÉNYEK, HIVATALOK
A városháza történetének ismertetése és az épület bemutatása után a pécsi panoráma megtekintése a vároháza tornyából. A csoportok indítása 30 percenként történik max. 30 fő részvételével, előzetes bejelnetkezés alapján. Utolsó csoport 12.30-kor. Jelentkezés a Pécsi Kulturális Központ Információs Irodájában személyesen vagy a 72/336 622-es telefonszámon, hétfőtől péntekig 9-16 óráig. A helyszín csak az első napon, szombaton 10-13-ig várja az érdeklődőket! Tornyok és kilátók - Kirándulás a Közép Mecsek kilátóiba 
A túra során a Tubes, a Kis-Tubes és a Sós-hegy kilátóját keressük fel és ismerkedünk meg a történetükkel.
Séta indulási ideje: Indulásról érdeklődni: 0672510644. Séta indulási helye: Pécs Vasútállomás, 35 busz megálló Vezető: Varga Ferenc Pécs ipartörténeti emlékei - A pécsi szénbányászat emlékei 
A pécsi szénbányászat néhány jelentős állomását keressük fel autóbusszal Mendly Lajos bányamérnök vezetésével. Részvételi díj 500,-Ft. Jelentkezés és jegyelővétel a Pécsi Kulturális központ Információs Irodájában szeptember 6-tól, hétfőtől péntekig 9-16 óra között. Útvonal: Ágoston téri bányász emlékmű - Pécsbányatelep külszíni fejtés - Széchenyi akna - Hősök tere - Békés Lajos bányászati gyűjteménye az Origo Házban.
Séta indulási ideje: 15 óra Séta indulási helye: Pécs, Barbakán téri parkolóból Vezető: Mendly Lajos bányamérnök Árpád-kori templomok Baranyában 
Útvonal: Málom, Kővágószőlős, Kővágótöttös és Cserkút templomainak megtekintése autóbuszos kirándulás keretében Kárpáti Gábor régész vezetésével.
Részvétei díj (autóbuszköltség): 800,- Ft.
Jelentkezés és jegyelővétel a Pécsi Kulturális Központ Információs Irodájában szeptember 6-tól, hétfőtől péntekig 9.00-16.00 óráig.
Séta indulási ideje: 18-án 14 óra Séta indulási helye: Pécs, Domus parkoló Vezető: Kárpáti Gábor régész Ormánsági buszkirándulás - Hímes templomok 
Egynapos kirándulás a Dráva mentén erdők, gyümölcsösök mögött rejtőzködő Ormánságba. Részvételi díj: 2000 Ft/fő, amely tartalmazza az útiköltséget, valamint egy vacsora árát. A jelentkezéseket az alábbi telefonszámon várjuk: 72/224-755. A részvételi díjat a Cella Septichora Látogatóközpontban lehet befizetni.
Séta indulási ideje: 19-én 7.45 óra Séta indulási helye: Pécs, Domus parkoló Tervezett időtartam: 10 óra Pécsi templomok II. 
Ez alkalommal a Lyceum templom, Szent Ágoston templom, Mindenszentek temploma, Kálvária Kápolna kapui nyílnak meg a látogatók előtt, így szakvezetéssel ismerhetjük meg Pécs kevésbé ismert templomait.
Séta indulási ideje: 18-án 14.45 óra Séta indulási helye: Pécs, Király u. 44. (Lyceum templom előtt) Tervezett időtartam: 3 óra Pécs ipartörténeti emlékei - Látogatás a bőrgyári Erreth-villában 
Az 1884-ben alapított "Höfler Testvérek és Társa Bőrgyár" területén található épületek több periódusban a tízes évektől egészen a 70-es évekig épültek. Az együttesből az egykori igazgatói irodának is helyet adó ún. Erreth-villát mutatjuk be, mely 1917-ben Pilch Andor pécsi építész által tervezett kétszintes szecessziós és neoreneszánsz jegyeket viselő lakóépület.
A gyár és a villa történetét Vass Mária igazgató ismerteti.
Séta indulási ideje: 19-én 16 óra Séta indulási helye: Pécs, Siklósi u. 22. Tervezett időtartam: 2 óra Vezető: Vass Mária igazgató Neves pécsiek sírjai II. 
Híres pécsi művészek, tudósok, iparosok sírjait keressük fel a Pécsi Köztemetőben tett sétánk során.
Séta indulási ideje: 18-án 10 óra Séta indulási helye: Pécs, Siklósi út 43. (Temető északi főbejárat) Vezető: Alvári Károly Székely Bertalan nyomában a Pécsi Bazilikában 
Száz éve hunyt el a XIX. századi magyar festészet egyik legkiemelkedőbb művésze Székely Bertalan, aki korának legkeresettebb falfestője is volt. Az ő munkáit tekinthetik meg a látogatók szakvezetéssel a Mária Kápolnában, a Szent Mór Kápolnában és az Altemplomban. Ez alkalommal a Püspöki Kripta ajtaja is megnyílik a látogatók előtt.
Séta indulási ideje: 18-án 11 óra Séta indulási helye: Pécs, Szent István tér 23. (Bazilika előtt) Tervezett időtartam: 1 óra Hajdanvolt híres épületek 
A belvárosi séta során olyan épületeket keresünk fel, amelyek hajdan közismertek voltak, mára azonban elfeledkeztünk róluk. Útvonal: Színház tér - Perczel utca (Csukás ház-Hoffmann Károly bútorraktára) - Széchenyi tér (Lóránt palota, Sárkány ház, a volt Vastuskó kereskedés) - Rákóczi út-Bajcsy ZS. u. sarok (Hamerli ház, Vadászkürt szálló és Hungária kávéház) - Forbát Alfréd Bauhaus háza - Löffler tímárház - Felsőmalom utca (Forbát Alfréd Bauhaus háza, tímárház) - a Pálos rend volt gazdasági épülete - Apolló mozi - Ferhád basa dzsámija.
Séta indulási ideje: 19-én 11 óra Séta indulási helye: Pécs, Színház tér Tervezett időtartam: 1 és fél óra Vezető: Dr. Rónai Éva Belvárosi gyöngyszemek 
Belvárosi séta közben ismerkedhetünk meg azokkal a "gyöngyszemekkel", melyek mellett a hétköznapok rohanásában elmegyünk. Útvonal: Színház tér - Aranyhajó Fogadó - Széchenyi tér - Oszlopos Simeon szerb ortodox kápolna (Zrinyi u.) - Kiméra Antiquitás - Görög Katolikus Xavér templom.
Séta indulási ideje: 19-én 15 óra Séta indulási helye: Pécs, Színház tér Vezető: Alváry Károly
|